Az Intézmények Konyhája Szügy Község Önkormányzatának fenntartásában működik. 2006. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között került sor a kibővített és felújított, a mai követélményeknek megfelelő korszerű eszközökkel berendezett konyhánk átadására. Elsődleges feladata az önkormányzat intézményeiben a gyermekek és a szociális étkezők ellátása, valamint az önkormányzati intézmények alkalmazottainak étkeztetése. Ezen túl biztosítani tudja a vendégétkeztetés keretében elsősorban a településen élő és dolgozó emberek igény szerinti ebéddel történő kiszolgálását. A szolgáltatást igénybe vevők az ételt helyben fogyaszthatják vagy elszállíthatják. A mozgásukban korlátozott, beteg vagy idős emberek részére lehetőség van az étel házhoz szállítására, mely feladatot az intézmény saját ételszállító autójával a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat családgondozójával karöltve végez el.
Konyhánkon 2002-ben került bevezetésre a HACCP minőségbiztosítási rendszer, melynek alkalmazása biztonságot ad mind az intézmény fenntartója, mind az intézmény dolgozói és természetesen a szolgáltatásainkat igénybe vevő vendégek részére is.
A felújítás során az intézményben két olyan terem került kialakításra, mely alkalmas kisebb-nagyobb családi rendezvények megtartására. A nagyterem 60, a kisterem 20 fő befogadására alkalmas. A hely tavasztól őszig tovább bővíthető a nagyteremhez közvetlenül kapcsolódó fedhető terasszal.
Intézményünk cégére a kellemes környezet és a jó minőségű étel, mely színvonalat csak gondos és pontos előkészítő, illetve szervező munkával, szakszerű és kreatív főzéssel és felszolgálással tud elérni és megtartani intézményünk személyzete.
Környezetünk felismerve lehetőségeinket és megismerve munkánkat egyre többször veszi igénybe szolgáltatásainkat ballagási, lakodalmi és más családi ünnepek megrendezésére. De helyet adunk egyéb, pl. civil szervezeteknek is kisebb összejöveteleik, találkozóik vagy tanácskozásaik megrendezéséhez is. Mindenkit szeretettel várunk intézményünkben, legyen Ön is a vendégünk!