A Szügyi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a helyi szlovák közösség összefogása és újra élesztése érdekében vállalta és 2003-tól folyamatosan ellátja a Falumúzeum fenntartását és gondozását. A Falumúzeum központi szerepet tölt be a település kulturális életében. Mint a település történelmi népi életét bemutató kiállítóhely, folyamatosan látogatható mindenki számára.
Az évente megrendezésre kerülő Szlovák Majális és Falunap központi helyszíne, itt készülnek és itt kóstolhatók a szlovák hagyományos népi ételek. A Falumúzeum és annak udvara az egyik helyszíne a Szlovák Nyelvi Tábornak, a gyerekek itt ismerkednek a szlovák népi eszközökkel, viseletekkel, mesékkel, mondókákkal, dalokkal, és itt kapnak ízelítőt a paraszti világ életéből, mindennapi munkájából. A helyi és környékbeli óvodások, általános iskolások és középiskolások gyakran szerveznek ide látogatásokat és a helyben megtartott foglalkozásokon szereznek ismereteket és tapasztalatokat. Innen indult ki, ez volt az első helyszíne az egyházzal közösen szervezett adventi ünnepségnek.
A Falumúzeum felújítása az épület és környezetének állagmegóvását jelentette. Kijavítottuk a homlokzati vakolatot és újra meszeltük a hagyományoknak megfelelően. Az épület fa nyílászárói újrafestésre kerültek. A ház külső folyosóján az oda nem illő, modern burkolatot kicseréltük hagyományos burkolatra. A fa kerítést az állagmegóvás érdekében újrafestettük. Egészségügyi, higiéniai és gyakorlati szempontból is fontosnak tartottuk a külső fedett térben az ivóvízvezeték és a szennyvízcsatorna kiépítését egy külső mosogatóhely kialakításához. Az elvégzett felújítás eredményeként az épület még hosszú ideig lehet a szlovák nemzetiség kultúrájának és népi hagyományainak autentikus bemutató helye. A látogatók egy megújult és megszépült környezetben vehetnek részt az ott megrendezésre kerülő programokon. A külső vizesblokk kialakításával egészségügyileg és higiéniailag biztonságosabb környezetben lehet megvalósítani elsősorban a gasztronómiával összekapcsolt programokat, pl. gyermektáborokat, gyermekcsoportok látogatásait, falunapokat, majálisokat stb. A most elvégzett munkák egy része az időközben felmerült szükségletek kielégítését, más részei pedig az épület felújítását és karbantartását takarta.
A támogatott tevékenység a Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg. Támogatás azonosító száma: NEMZ-BER-20-0058.
Faludi László
elnök
Szügyi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat