Egyhetes szlovák tábort szervezett a Szügyi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. A hetedik alkalommal megrendezett eseményen 25 általános iskolás tanuló vett részt, akik családjukkal támogatják az itt élő szlovákok hagyományainak és szokásainak megőrzését. A programok szervezésében és a kísérői feladatok ellátásában segítségünkre voltak a szlovák nemzetiségi önkormányzat önkéntes munkát végző képviselői és segítői. A táborban a gyerekek térítésmentesen vehettek részt, amelyet a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat pályázati, illetve saját forrásból nyújtott. A táborozók részére tízórait, ebédet és uzsonnát biztosítottunk.
A fafaragó foglalkozás során lelkesedéssel sajátították el a különböző technikákat, együtt készíthettek természetes anyagokból különböző emléktárgyakat a táborozók. Az összetartozásunkat jelképezve a gyerekek kézzel festett hátizsák készítésében mutathatták meg ügyességüket. A napi programok reggel nyolc órától a késő délutáni órákig tartottak.
Királyréti kirándulásunkon az erdei kisvasúttal érkeztünk meg a Börzsöny legnépszerűbb kirándulóhelyére. Túránk során a völgy felett magasodó Várhegy-kilátó lenyűgöző körpanorámával várt bennünket. A délutáni órákban élvezetes szórakozást nyújtott számunkra a Hiúz Ház, ahol játszva ismerkedhettünk meg a Börzsöny növény- és állatvilágával.
Felejthetetlen élményt nyújtott a balassagyarmati kerékpártúránk programja is. A Tekergő Kresz Parkban biztonságos körülmények között gyakorolhattuk a szabályos közlekedés formáit, majd Kézművesház udvarán sport- és rajzversenyekben mutathatták meg ügyességüket a gyerekek. A Cserháti Hiúzok Íjász Egyesület segítségével kipróbálhatták az íjászat alapjait is.
A Falumúzeumban helyi idősek segítségével bepillantást nyerhettünk a régi falusi életbe, felfedezhettük a mindennapi házi kellékeket, az emberek viseleteit. Közös sütéssel folytatódtak az események, ahol megtanulhattuk a tésztakészítés műveleteit, majd megkóstolhattuk a frissen készült pizzákat.
Emlékezetes marad az esztergomi kirándulás napja, ahol egy igazi kikapcsolódást kínált az élményfürdő. Az autóbuszos kirándulásokon az érdeklődő szülők is részt vehettek.
A tábor zárónapján, a Kézművesház udvarán feldíszített sátorban szendvicsekkel, koktélbárral és egy hangulatos retró bulival elevenítettük fel a hét legszebb pillanatait, búcsúztattuk el a vakáció egyik felejthetetlen eseményét.
Galéria:
A tábor Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg (NTAB-KP-1-2022/1-000321).